2011. június 1-jén délután egy szakmai előadáson vettem részt a megyei pedagógiai intézetben. Az előadó Szabó Győzőné volt, előadásának címe: TKBS felmérés JNSZ megyében. A TKBS betűszó jelentése: Tóth-féle Kreativitás Becslő Skála, erről bővebben itt lehet olvasni: http://www.magyarpedagogia.hu/document/Toth_MP1064.pdf.
Az alábbiakban megpróbálom az előadást röviden összefoglalni.
A pedagógiai intézet előzetesen felkérte a megye iskoláit, hogy a TKBS tesztsort töltessék ki legalább 7. osztályos tanulóikkal elektronikus úton. A pedagógiai intézetbe kb. 2000 kérdőívet küldtek vissza a megye iskolái. Voltak hibásan kitöltött és nem azonosítható kérdőívek is, melyeket a kiértékelésbe nem tudtak belevenni. Összességében sikeresnek ítélik meg a felmérést.
A kitöltésben résztvevő iskolák igazgatói a következő tanévnyitó rendezvényen ingyen megkapják azt a szoftvert, amellyel a jövőben ők maguk is ki tudják értékelni ezt a tesztet.
Napjainkban sok szó esik a kompetenciáról (ami fontos), de annál kevesebb az ettől teljesen elkülönülő kreativitásról, pedig ez is fontos. Ezért tartotta szükségesnek a pedagógiai intézet ennek a tesztnek az elvégzését,. melynek lebonyolítása pályázati pénzből történt.
Mi a kreativitás?
- Figyelem, koncentráció, elmélyülés.
- Speciális tudás.
- Újító ember.
- Jókor, jó helyen.
- Véletlen, sors.
A kreatív személyiség jellemzői:
- Nincs sajátos vonáskészlet.
- Komplexitás X in 1.
- Kevesebb konfliktus.
- Kisebb megfelelési igény.
A kreatív személyiség paradoxonjai:
- Szerénység-büszkeség.
- Konzervatív és lázadó.
- Érzelmi bevonódás, objektivitás.
- Nyitottság, érzékenység.
El kell különíteni az IQ és a kreativitás mérését! (Konvergens és divergens gondolkodás)
Az iskolában nagyon sok probléma van azokkal a gyerekekkel, akik alacsony intellektusúak, de magas kreativitásúak.
A kreativitás mérésének módszerei:
- Önjellemzés.
- Mások jellemzése (társ, pedagógus).
- Divergens gondolkodás mérése.
- Életút elemzés.
- Személyiség- korrelátumok.
A Tóth-féle Kreativitást Becslő Skála:
- 72 állítás, 12 dimenzió, 4 (3) szakasz, pozitív, negatív megfogalmazás.
- Előkészítés, lappangás, megvilágosodás(?!), igazolás.
- Egymásnak ellentmondó személyiségjegyek az optimálisak.
Személyiségjegyek:
- Komplexitás preferencia (KOM) – bonyolult, kihívást jelentő probléma.
- Kiváncsiság(KIV) – exploráció-új információk iránti éhség.
- Gondolkodásbeli önállóság (GON) – nem kér külső segítséget.
- Eredetiség (ERE) – a konvencióktól való elrugaszkodás „azt nézi mást lát”.
- Energikusság (ENE) – a kitalálás, megvalósítás nehézségét győzi le („hamvában hót ötlet”).
- Kitartás (KIT) – a valóság talaján tud maradni.
- Játékosság (JÁT) – újra konstruálás képessége.
- Türelmetlenség (TÜR) – intrinsic motiváció megnyilvánulása.
- Önérvényesítés (asszertivitás)(ÖNE) – „társadalmi gát áttörés”.
- Nonkonformitás (NON) – elfogadni a társadalmi „nem tetszést”.
- Dominancia (DOM) – a kreatív produktum tekintetében nem tűr ellentmondást.
- Kockázatvállalás(KOC) – tűrni a kudarc lehetőségét.
Személyiségjegyek besorolása:
- Előkészítés: komplexitás, kíváncsiság, gondolkodási önállóság, eredetiség, energikusság.
- Inkubáció (lappangás-megvilágosodás): kitartás, játékosság.
- Kidolgozás: türelmetlenség, nonkonformitás, önérvényesítés, dominancia, kockázatvállalás.
Vizsgálati tapasztalatok:
- Nemi különbség nem mérhető
- Az életkorral nő: nonkonformitás, türelmetlenség, önérvényesítés, dominancia, kíváncsiság, eredetiség.
- Az életkorral csökken: energikusság, kitartás.
- Az iskolai végzettséggel nő: komplexitás, gondolkodási önállóság, kíváncsiság, eredetiség, játékosság.
- Középiskola: kockázatvállalás maximuma, kitartás minimuma adódott.
- Egyházi iskola: magasabb komplexitás, kíváncsiság, kitartás, játékosság (magasabb kreativitás).
A megyei és a Tóth-féle sztenderdek összehasonlítása:
- Nincs jelentős különbség, csak kisebb eltérések.
Mi lehet az oka napjainkban a gyermeki kíváncsiság csökkenésének?
- A pedagógus elveszítette tudásforrás szerepét.
- Telítődési folyamat (információk).
- Kíváncsinak csak 1-2 dolog iránt lehet lenni.
A kérdőív felnőttek kreativitásának mérésére is alkalmas, nem alkalmazható viszont a 7. évfolyamosnál fiatalabbaknál.
Ez a mérés egy pillanatnyi állapotot mutat. Érdemes időnként újra kitöltetni a tanulókkal.